Trianonra emlékeztek Máriapócson 2010. 06. 12 2010. június 4-én tartotta a máriapócsi Fidesz szervezet és a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ifjúsági Tagozata a békediktátum 90. évfordulóján a megemlékezését. Szendrei László A rendezvényen több mint 200 fő hallgatóság előtt beszédet mondott Szendrei László, Máriapócs Díszpolgára, és Demcsák József a miskolci diákparlament egykori szervezője. Demcsák József A műsort színesítette a Máriapócsi Női kórus fellépése és a Szent Makrina Otthon kórusának énekei. A Szent Makrina Idősek Otthonának kórusa A rendezvényen résztvevők több csodálatos verset hallgathattak meg, melyeket a híres költőink a diktátum ránk kényszerítése után nehéz szívvel írtak meg. A verseket Szarka Györgyné és Göncziné Kiss Mária szavalta el. IT elnökség A rendezvényen részt vett a megyei Ifjúsági tagozat teljes elnöksége mellett a megyei Önkormányzat képviseltében Dr. Simonné Dr. Rizsák Ildikó is. Női kórus A rendezvényen résztvevők ismertették Trianon okait és felhívták a figyelmet arra, hogy mit üzen Trianon. Papp Bertalan Külön örömként jelezték, hogy a parlament éppen akkor emlékülést tartott és június 4-ét a napokban a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Tóth Árpád megyei elnök
Szendrei László
A rendezvényen több mint 200 fő hallgatóság előtt beszédet mondott Szendrei László, Máriapócs Díszpolgára, és Demcsák József a miskolci diákparlament egykori szervezője.
Demcsák József
A műsort színesítette a Máriapócsi Női kórus fellépése és a Szent Makrina Otthon kórusának énekei.
A Szent Makrina Idősek Otthonának kórusa
A rendezvényen résztvevők több csodálatos verset hallgathattak meg, melyeket a híres költőink a diktátum ránk kényszerítése után nehéz szívvel írtak meg.
A verseket Szarka Györgyné és Göncziné Kiss Mária szavalta el.
IT elnökség
Női kórus
A rendezvényen résztvevők ismertették Trianon okait és felhívták a figyelmet arra, hogy mit üzen Trianon.
Papp Bertalan
Külön örömként jelezték, hogy a parlament éppen akkor emlékülést tartott és június 4-ét a napokban a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Tóth Árpád
megyei elnök